Tojásosnokedli

20160621_182448a

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • min. 6 db tojás (2+4)
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 dl tej
  • 2 dl víz
  • 1 kiskanál só

 

Elkészítése:

A lisztet, 2 db tojást, a sót, a tejet és az olajat a víz felével összegyúrunk. A maradék vizet gyúrás közben hozzáadjuk, hogy a tészta se kemény, se túl lágy ne legyen. A fakanalat kihúzva belőle nyúljon, majd szakadjon.

Odateszünk egy fazékba bő vizet sóval és kevés olajjal, majd amikor forr, kiszaggatjuk a nokedlit. Minden szaggatási adagot újraforrást követően kb. 2 percig még főzzük, majd egy másik lábosba leszűrjük, de nem öblítjük! A kiszedő lábosba is teszünk kevés olajat, majd a kiszaggatott nokedliket összekeverjük.

4 db tojást összekeverünk és sózunk (kb egy kiskanál só elég a 4 tojáshoz), majd ráöntjük a kiszaggatott nokedlire. Összekeverjük és folyamatos kavarás mellett felfőzzük, hogy a tojás szilárdulni kezdjen a tésztán. Mikor elkészült, lekapcsoljuk.

Salátalé:

  • 1,5 l víz
  • 8 evőkanál cukor
  • 4 evőkanál 20%-os ecetesszencia
  • csipet só

A hozzávalókat elkeverjük, lehűtjük, a megmosott és levelekre szétszedett salátát beletesszük, áztatjuk kicsit.

Tippek:

  • A tésztás eszközöket (szaggató, szaggatókanál, fakanál, keverőtál) először mindig hideg vízben a szivacs puha felével mossuk el és ha már nincs benne tészta, akkor meleg vízzel!
  • A 4 db tojás helyett vannak, akik többet tesznek rá – ez ízlés szerint változhat, én ennyivel szeretem. Úgy egyszerű megjegyezni: amennyi tojás a tésztába megy, annak a kétszerese rá.
  • Természetesen lehet tej nélkül is készíteni, aki laktózérzékeny, ilyenkor vízzel pótoljuk
  • Bár egészséges lehetne teljes kiőrlésű lisztből (vagy sima liszt és teljes kiőrlésű keverékéből) elkészíteni, de az íze abszolút más lesz, ezért a nokedli kizárólag fehér lisztből a legfinomabb!

(A tészta receptje Horváth Ilona szakácskönyvének Galuska receptje alapján készült.)

Bookmark and Share

Gombapörkölt

Hozzávalók:

  • 75 dkg csiperke gomba
  • 1 öklömnyi vöröshagyma
  • 1 kis kanál őrölt pirospaprika
  • 1 kis kanál só
  • olaj

 

Elkészítése:

A gombát és a hagymát kockára vágjuk. A hagymát az olajon üvegesre pirítjuk, majd félrehúzva hozzáadjuk a pirospaprikát, a gombát és a sót. Érdemes egy kevés vizet aláönteni, hogy a paprika ne égjen meg, amíg a gomba levet nem ereszt. Fedő alatt, időnként megkavarva főzzük addig, amíg a gomba leve el nem fő.

Ízlés szerint szoktak hozzáadni paradicsomot, (csípős) paprikát, mint a lecsóhoz, még a gomba előtt vagy a gombával egy időben. Amikor a gomba elkészült, még adható hozzá tejszín vagy tejföl, és ezzel tovább forralhatjuk. A paprikás verziót gombapaprikásnak, a tejszínes verziót tejszínes gombapörköltnek is hívják.

Köretnek elsősorban galuskát/nokedlit ajánlott készíteni.

Bookmark and Share

Lecsó

Hozzávalók:

  • 2 öklömnyi hagyma
  • 1-2 ujjnyi (nem főtt) szalonnacsík
  • 1 szál kolbász
  • 1 kg paradicsom
  • 2 kg paprika
  • 1 kiskanál só

 

Elkészítése:

Jelezném, hogy a hozzávalók aránya tetszés és ízlés szerint változhat (ezért más és más a lecsó mindenhol), tehát csak iránymutatásként szolgálnak. Az aranyszabály az, hogy a paradicsom és paprika aránya 1:2 legyen, tehát egy adag paradicsomhoz két adag paprika kell. Vizet soha ne adjunk hozzá, lesz elég leve bőven!

A hozzávalókat készítsük elő: a szalonnát felkockázzuk, a kolbászt felkarikázzuk, a hagymát karikára vagy kockára vágjuk, a paradicsomot felkockázzuk, a paprikából kivágjuk a csumát és magtalanítjuk, majd karikázzuk.

A szalonnát és a kolbászt feltesszük olaj nélkül, hogy a zsírja kisüljön belőle, ezen pirítjuk meg a hagymát. Ha szalonna nélkül készítjük, akkor nagyon kis olajat vagy zsírt tehetünk hozzá, mert a kolbászból kevesebb sül ki. A hagyma miután már üveges lett (akár kicsit pirulhat is), beletesszük a karikázott paprikát. Ízlés szerint kis erős paprika is tehető bele ilyenkor.

Amikor a paprika már kezd levet ereszteni és kissé megfonnyadt, mehet bele a paradicsom és a só. Ezután addig főzzük, amíg a levét majdnem elfőtte, ízlés szerint kis leve maradhat alatta, de a javát mindenképp főzzük el.

Egyes helyeken tojást szoktak még hozzáadni, ilyenkor 2-3 tojást felvernek, majd hozzáöntik a lecsóhoz és “rántottásra” sütik.

Bookmark and Share