Tojásosnokedli

20160621_182448a

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • min. 6 db tojás (2+4)
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 dl tej
  • 2 dl víz
  • 1 kiskanál só

 

Elkészítése:

A lisztet, 2 db tojást, a sót, a tejet és az olajat a víz felével összegyúrunk. A maradék vizet gyúrás közben hozzáadjuk, hogy a tészta se kemény, se túl lágy ne legyen. A fakanalat kihúzva belőle nyúljon, majd szakadjon.

Odateszünk egy fazékba bő vizet sóval és kevés olajjal, majd amikor forr, kiszaggatjuk a nokedlit. Minden szaggatási adagot újraforrást követően kb. 2 percig még főzzük, majd egy másik lábosba leszűrjük, de nem öblítjük! A kiszedő lábosba is teszünk kevés olajat, majd a kiszaggatott nokedliket összekeverjük.

4 db tojást összekeverünk és sózunk (kb egy kiskanál só elég a 4 tojáshoz), majd ráöntjük a kiszaggatott nokedlire. Összekeverjük és folyamatos kavarás mellett felfőzzük, hogy a tojás szilárdulni kezdjen a tésztán. Mikor elkészült, lekapcsoljuk.

Salátalé:

  • 1,5 l víz
  • 8 evőkanál cukor
  • 4 evőkanál 20%-os ecetesszencia
  • csipet só

A hozzávalókat elkeverjük, lehűtjük, a megmosott és levelekre szétszedett salátát beletesszük, áztatjuk kicsit.

Tippek:

  • A tésztás eszközöket (szaggató, szaggatókanál, fakanál, keverőtál) először mindig hideg vízben a szivacs puha felével mossuk el és ha már nincs benne tészta, akkor meleg vízzel!
  • A 4 db tojás helyett vannak, akik többet tesznek rá – ez ízlés szerint változhat, én ennyivel szeretem. Úgy egyszerű megjegyezni: amennyi tojás a tésztába megy, annak a kétszerese rá.
  • Természetesen lehet tej nélkül is készíteni, aki laktózérzékeny, ilyenkor vízzel pótoljuk
  • Bár egészséges lehetne teljes kiőrlésű lisztből (vagy sima liszt és teljes kiőrlésű keverékéből) elkészíteni, de az íze abszolút más lesz, ezért a nokedli kizárólag fehér lisztből a legfinomabb!

(A tészta receptje Horváth Ilona szakácskönyvének Galuska receptje alapján készült.)

Bookmark and Share

Galuska (Nokedli)

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 2 db tojás
  • 1 dl tej
  • 2-2,5 dl víz
  • olaj

 

Elkészítése:

A lisztet egy kis kanál sót, a tojásokat, 2 evőkanál olajat és a tejet, valamint a víz felét összedolgozzuk, majd állagtól függően hozzáöntjük a többi vizet is. Lágy, de nem folyós tésztát kell kapnunk.

Bő, forrásban lévő vízbe szaggatjuk. Javasolt a vízbe kevés olajat és pár kiskanál sót tenni még forrás előtt. Amikor a nokedli feljön a víz tetejére, hagyjuk kicsit még főni pár percig, aztán szűrjük le, hideg vízben öblítsük le.

Bookmark and Share

Perec

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 20 g élesztő
  • 5 dkg cukor
  • 4 dl víz
  • csipet só

 

Elkészítése:

Minden alapanyagot összegyúrunk, majd fél órát kelesztjük. 14-15 dkg-os darabokra osztjuk és pereceket készítünk. Papírral fedett sütőlapon 10 percig sütjük 200 fokon GŐZMENTES sütőben! A felületet ezután lekenjük vízzel, és megsózzuk, majd GŐZÖS sütőben sütjük ismét 10 percig. Ekkor újravizezzük a felületét, majd 220 fokos GŐZMENTES sütőben újabb 10 percig sütjük. Amikor kész, újra vizezzük, sózzuk.

Bookmark and Share