Kenyérlángos (Pompos)

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt,
  • 5 dkg élesztő,
  • 0,5–0,6 l langyos víz,
  • 3-4 dkg só

Elkészítése:
1 kg lisztet tálba rakunk és belemorzsolunk 5 dkg élesztőt. Ráöntjük a langyos vizet, belerakjuk a sót, és fél óráig ázni hagyjuk. Összedagasztjuk, két cipót formázunk belőle, tetejét olajjal megkenjük, majd egy órán át kelesztjük. Kelesztés után, a cipókból lapos kerek tésztát formálunk, és kemencében félig megsütjük. (Ha nincs kemencénk, jól előmelegített sütőben is kisüthetjük tepsiben.) Ezután tetszőlegesen ízesítjük, majd készre sütjük (kb 5-10 perc). Utánaízesítjük, fűszerezzük.

Tipp az ízesítéshez és sütéshez György Sándortól:
„Egyszerű élesztős kenyértészta az alapja, amit tepsibe simítunk, tejföllel kenjük, szalonnakockákkal szórjuk, majd bőségesen dinsztelt hagymával borítjuk és sütőben sütjük. Mikor megsült őrölt pirospaprikával és petrezselyemmel ízesítjük. Nincs szigorú recept a feltétre, vagyis bármit tehetünk a kenyértészta tetejére, sonkát, kolbászt, tojást, sajtot, zöldségeket, bármit, amit találunk otthon.  Fatüzelésű kemencében sütjük a kenyérlángost, 500 Celsius fokon, de otthon a 300 fokosra előmelegített sütő is elegendő.”

(forrás: haon.hu)

Bookmark and Share