Ízletes húsos táska

Hozzávalók:
30 dkg liszt,

fél evőkanál ecet,

 3 evőkanál olaj,

só,

20 dkg friss spenót,

1 db zsemle,

15 dkg darált sertéshús,

2 db tojás,

fél pohár snidling,

só,

őrölt bors,

őrölt szerecsendió,

1 liter húsleves (vagy ételízesítős alaplé),

1 db vöröshagyma,

5 dkg vaj.

Elkészítés:
A lisztet sóval és langyos vízzel, olajjal és ecettel összedolgozzuk, majd 20 percig pihentetjük. A spenótot megtisztítjuk, megmossuk, és forró vízben 3 percig előfőzzük, majd leszűrjük. A vöröshagymát apróra vágjuk. A zsemlét beáztatjuk és kinyomkodjuk. A zsemléhez adjuk a darált húst, az apróra vágott spenótot, a vöröshagymát, a tojásokat és a fűszereket, majd jól összedolgozzuk. Ezzel el is készült a töltelékünk.
Most a tésztát 3 mm vastagságúra kinyújtjuk. Fánkszaggatóval kerekre, vagy késsel kockákra formázzuk. A tölteléket a közepébe helyezzük, majd a széleit ujjhegyünkkel jól összenyomkodjuk.

A húslevest felforraljuk, és ebben a húsos táskákat kb. 20 percig főzzük, majd további 5 percig a lében pihentetjük.

Közben a szeletekre vágott vöröshagymát vajban aranysárgára pirítjuk és a kitálalt sváb húsos táska tetejére szórjuk.

Isteni joghurtos öntettel megbolondított csirke

Hozzávalók:
4 csirkecomb (vagy 2 nagyobb csirkemell filé)
2 kis pohár joghurt
0,5 citrom leve
4-5 gerezd fokhagyma (ízlés szerint)
1-2 ek olaj az öntethez
2 ek olaj a sütéshez

Elkészítem az öntetet a felsorolt hozzávalókból.

A combokat egy kevés olajon átsütöm egy picit, majd a gázt takarékra véve, nyakon zúdítom az öntettel a csirkecombokat. Fedő alatt puhára párolom az egészet.
Párolt rizzsel tálalom.

Fűszeres pácolt karaj tejföl alatt sütve

Hozzávalók:

  • 6-8 szelet karaj
  • 2-3 evőkanál Piros Arany (ízlés dolga, hogy csemege vagy csípős)
  • fokhagymakrém
  • bors
  • olaj
  • tejföl
  • reszelt sajt
Elkészítés:

Előző nap érdemes elkészíteni a pácot. A Piros Aranybaízlés szerint keverjük a fűszereket és egy kevés olajat. Ezzel a páccala kiklopfolt szeleteket bekenjük, és a hűtőben másnapig pihentetjük.Másnap tepsibe rakjuk, tejfölt teszünk rá, és alufólia alatt közepeshőfokon 1-1,5 óráig sütjük. Ezután a fóliát levesszük, a húsrarátesszük a reszelt sajtot, és rápirítjuk. Ha nem puhult volna meg ahús, akkor a fóliát még visszarakjuk.
Krumplipüré illik hozzá.

Mikrós madártej

  (dondenene receptje az NLC-ről )
1 1/2 liter tejhez.
6 tojás sárgáját, 2 vaníliás cukrot, 1/2 csomag vaníliás pudingport simára keverem, egy-két kanál tejet merek hozzá, azzal is kikeverem, a tejet megmelegítem a mikróban, /forró nem lehet, ezt gondolom tudjátok / hozzáöntöm a tojássárgás keveréket és vissza a mikróba. 2 percenként kavarni kell.

Ezt addig ismétlem, míg a kellő sűrűséget el nem éri. Mi sűrűbben szeretjük a sodó részét, így ez alapján krémes állaga lesz. Aki hígan szereti, kevesebb pudingport tegyen bele.

A habot felverem egy mikrózható tálban, a végén 1 vaníliás cukrot is teszek bele, és egy kicsi cukrot is. Be a mikróba.

Teljes teljesítményen 1/2-1 percre. A saját gőzében szépen megfő.

Kanállal beleszaggatom a sodóba.

Egyszerű lángos

Hozzávalók:

 60 dkg liszt
     1 kefir
     1 tk. só
     1 tojás
     1 dl tej
     2, 5 dkg élesztő.
     Az élesztőt a langyos tejbe morzsolod itt nem kell várni, hogy felfusson.
     Ezeket a hozzávalókat beleteszed a keverőtálba és uzsgyi lehet dagasztani.
     Ha kicsit kemény lenne a tészta 0, 5 dl tejet még tehetsz hozzá.
     Folpackkal letakarod és be a hűtőbe legalább 2 óra hosszára.
Amikor sütőd, vizes kanállal kiveszel belőle és vizes kézzel szétnyomkodod-húzod. Mindig csak annyit kell megsütni amennyi elfogy.

A többi mehet vissza a hűtőbe. 
     
     

Puncsgolyók

 

Hozzávalók:

• egy csomag babapiskóta (vagy 250 g piskótamorzsalék)
• 10 dkg cukor
• 5 evőkanál rum
• 5 dkg mazsola
• 4 evőkanál málnaszörp
• 3 evőkanál puha vaj
• 1 evőkanál holland kakaó
• 5 dkg darált dió
Reszelt csokoládé a bevonathoz.

A cukorból és 1 dl vízből főzz sűrű szirupot. A piskótát daráld le,
a mazsolát áztasd be a rumba. Keverd össze a piskótamorzsát a rumos mazsolával,
a málnaszörppel és a kihűlt sziruppal. Hagyd állni, hogy az ízek összeérjenek,
közben a puha vajat keverd el a dióval és a kakaóval, és morzsold össze a masszával.
Formázz golyókat belőle, és hempergesd meg csokireszelékben.

Mindig sikerül… (piskótatészta)

Hozzávalók:

  • (mindent kefires pohárral kell mérni)
  • 1 pohár kefir vagy tejföl
  • 1 pohár cukor
  • 2 pohár liszt
  • fél pohár étolaj
  • 3 tojás
  • 1/2 csomag sütőpor

    Borzasztó egyszerű: az egészet összekeverjük, és formába öntve megsütjük. Semmi laca-faca, előmelegített sütőbe kell tenni, és kb. 25-30 percig sütjük közepes lángon. Én 170-180 fokon szoktam sütni.

    Bármihez jó, torta-alapnak, vagy gyümölccsel-túróval és 1 vaníliás cukorral megszórva a tetejét isteni sütemény lesz belőle.

  • Szalonnás-gombás kagylótészta

    Hozzávalók:

    50 dkg gomba,
    10 dkg füstölt szalonna,
      2 húsos gerezd fokhagyma,
      2 kis doboz tejföl,
    20 dkg reszelt sajt,
         só, 
         bors, 
         ételízesítő,
    40 dkg kagylótészta.

    A szalonnát kiolvasztjuk, zsírjára tesszük párolni a szeletekre vágott gombát. Ízesítjük törött borssal, sóval, ételízesítővel, de vigyázzunk, mert a szalonna is sós. Lefedjük, és kb. 10 percig pároljuk.
    Utána rátesszük a zúzott fokhagymát, ezzel is pároljuk, majd az egyik kis doboz tejfölt is belekeverjük, és azzal kicsit még összesütjük.
    Amikor már levettük a tűzről, belekeverjük a reszelt sajt felét, a masszát összekeverjük a kifőtt kagylótésztával.
    Az egészet tűzálló edénybe öntjük, a tetejére rákenjük a maradék kis doboz tejfölt, a maradék reszelt sajtot, majd a sütőben 15-20 perc alatt összepirítjuk.

    Lúdláb meggyel

    Hozzávalók:

    7 tojás,
    7 evőkanál cukor,
    6 evőkanál liszt,
    2 evőkanál kakaó,
    1 tasak sütőpor,
    1 tasak vaníliás cukor

    a krémhez:
    5 tojás,
    30 dkg porcukor,
    20 dkg reszelt étcsokoládé (vagy 2 evőkanál kakaó),
    25 dkg margarin,
    50 dkg meggy
    tetszés szerint dió.

    Elkészítés: A hozzávalókból piskótalapot készítünk. Mikor kihűlt, hosszában kettévágjuk. (Tepsi mérettől függően. Én 29 x 37 cm-es tepsiben sütöttem, ezért nem vágtam ketté!)
    Sütés: előmelegített sütőben 200 fokon kb. 25 – 30 percig. (Légkeveréssel 180 fokon 20 perc.)
    Gőz fölött a tojásokat a cukorral sűrűre főzzük, mikor a krém kihűlt, hozzáadjuk a reszelt csokoládét (én 2 evőkanál Holland kakaóport tettem bele) és a margarint, valamint az apróra tört diót. A piskótalapra rákenjük a krém felét, rárakjuk a kimagozott meggyszemeket, majd a meggyszemekre rákenjük a megmaradt krémet. Csoki mázzal vonjuk be.
    Máz: 10 dkg margarint felolvasztani, a tűzről levéve 3 evőkanál kakaóval elkeverni, 2 kávéskanál porcukrot,  1 kanál olajat belekeverünk! (A krém tetejére kell tenni!).