Ízletes húsos táska

Hozzávalók:
30 dkg liszt,

fél evőkanál ecet,

 3 evőkanál olaj,

só,

20 dkg friss spenót,

1 db zsemle,

15 dkg darált sertéshús,

2 db tojás,

fél pohár snidling,

só,

őrölt bors,

őrölt szerecsendió,

1 liter húsleves (vagy ételízesítős alaplé),

1 db vöröshagyma,

5 dkg vaj.

Elkészítés:
A lisztet sóval és langyos vízzel, olajjal és ecettel összedolgozzuk, majd 20 percig pihentetjük. A spenótot megtisztítjuk, megmossuk, és forró vízben 3 percig előfőzzük, majd leszűrjük. A vöröshagymát apróra vágjuk. A zsemlét beáztatjuk és kinyomkodjuk. A zsemléhez adjuk a darált húst, az apróra vágott spenótot, a vöröshagymát, a tojásokat és a fűszereket, majd jól összedolgozzuk. Ezzel el is készült a töltelékünk.
Most a tésztát 3 mm vastagságúra kinyújtjuk. Fánkszaggatóval kerekre, vagy késsel kockákra formázzuk. A tölteléket a közepébe helyezzük, majd a széleit ujjhegyünkkel jól összenyomkodjuk.

A húslevest felforraljuk, és ebben a húsos táskákat kb. 20 percig főzzük, majd további 5 percig a lében pihentetjük.

Közben a szeletekre vágott vöröshagymát vajban aranysárgára pirítjuk és a kitálalt sváb húsos táska tetejére szórjuk.

Bookmark and Share