Mézes-krémes

Hozzávalók a tésztához:

  • 10 dkg cukor
  • 1 tojás
  • 1 tojás sárgája
  • 5 dkg margarin
  • 1 evőkanál méz
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna

Ezeket gőz fölött felolvasztjuk majd hozzáadunk
30 dkg finomlisztet, összegyúrjuk, 2 lapot sütünk  belőle egy tepsi hátoldalán. 150 fokon kb. 8-10 perc.
Fontos, hogy a tepsi magas falú legyen, mert később ebbe fogjuk tölteni a krémet a  lapok közé. Ebből a mennyiségből 12 db lesz, ehhez mérten válasszunk tepsit.

Krém:

  • 1 l tej
  • 2 csomag vaniliás pudingpor
  • 2  púpos evőkanál rétesliszt
  • 3 tojás sárgája
  • 2 csomag vaníliás cukor

– ebből sűrű krémet főzünk, fel kell forrnia.
Ha teljesen kihűlt hozzáadunk

  • 10 dkg margarint és
  • 15 dkg porcukrot.

Az egyik lapot tepsibe helyezzük, rásimítjuk a krémet. Tehetünk rá egy réteg habfixálóval felvert tejszínhabot is, de akkor a másik lapot kockákra vágva tegyük a tetejére. Tetejére csokimáz is kerülhet, de finom csak porcukorral is.

Jó étvágyat!

Rezgő süti

Rezgő süti

Hozzávalók:

  • 4 csomag 250g-os zselatin
  • 8 tojás
  • 1/2 liter tejföl
  • 1/2 liter piros szörp
  • cukor
  • 2-3 evőkanál kakaó

Az első réteg: 4 tojást szétválasztunk a tojás sárgáját habosra keverünk 3 kanál cukorral, miközben a zselatint feltesszük 1.5 dl vízzel forrni, közben felverjük a tojások fehérjét keményre és belekeverjük a sárgájába addigra fel forr a zselatin is ezt forrón belekeverjük a kapott masszába. Az egészet egy kb 4 cm magas tepsibe öntjük.

Második réteg: Ugyanazt csináljuk mint az előbbi rétegnél, azzal a különbséggel, hogy a tojássárgájába beleteszünk 2-3 evőkanál kakaót (ez függ a kakaó minőségétől), jó sötét legyen, de vigyázzunk ne legyen keserű.

Harmadik réteg: A tejfölt kikavarjuk a cukorral, majd beleöntjük a forró zselatint.

Negyedik réteg: Csak beleöntjük a szörpbe a zselatint és kész is.

Tapasztalat: Rétegenként kell hűteni, majd utána jöhet rá a következő. A tejfölös réteg dermed meg a legnehezebben. De ahogy elkezdem, akkora tepsit választok, amely pont passzol a fagyasztó szekrényembe, egy fiókot kiveszek arra a 20 percre, és oda teszem be mindig a rétegeket dermedni, így pillanatok alatt kész vagyok vele.

Sajtos csiga

csiga.jpg

Hozzávalók:

Tésztához:

  • 50 dkg liszt,
  • 25 dkg margarin,
  • 1 csomag sütőpor,
  • 1 kávéskanál só,
  • 2 dl tejföl,
  • 2 egész tojás

Töltéshez:

  • 20dkg margarin,
  • 20dkg reszelt sajt,
  • 1 kávéskanál só

Elkészítése:
A margarint a liszttel elmorzsoljuk, és a többi hozzávalóval összegyúrjuk.

A töltelékhez a puha margarinba belekeverjük a sót és a sajtot.

A tésztát 2-3 részre osztjuk, kinyújtjuk, rákenjük a tölteléket, szorosan feltekerjük és 1 órára hűtőbe tesszük.

1 cm vastagra szeletelve jó tűznél aranysárgára sütjük.

Kókuszos csiga

Hozzávalók:

Tészta:

  • 1 dl tej,
  • 1 csomag szalalkáli,
  • 50 dkg liszt,
  • 25 dkg margarin,
  • 3 tojás sárgája,
  • 12 dkg porcukor

Töltelék:

  • 3 tojásfehérje,
  • 25 dkg porcukor,
  • 25 dkg kókuszreszelék

Elkészítése:
A margarint a liszttel elmorzsoljuk, hozzáadjuk a langyos tejben elkevert szalakálit, a tojássárgákat és a cukrot, és tésztát gyúrunk belőle.

A töltelékhez a cukorral habbá verjük a tojásfehérjét, majd belekeverjük a kókuszreszeléket.

A tésztát 4 cipóra osztjuk, 3 mm vastagra nyújtjuk, rákenjük a tölteléket, feltekerjük.

Éles késsel 1 cm vastagra szeleteljük, és 160-180 fokos sütőben világosra sütjük. A szalalkálitól sütés közben szúrós szagot áraszt, ettől nem kell megijedni, a kész sütin ezt már nem fogjuk érezni. Nagyon finom.

kokuszcsiga.jpg

Zserbó

zserbo2.jpg

Hozzávalók:

  • 40 dkg liszt,
  • 1 tojás,
  • 5 dkg cukor,
  • 20 dkg margarin,
  • 1 dl tej,
  • 1 dkg élesztő,
  • csipet sütőpor

A töltéshez:

  • 12 dkg cukor,
  • 12 dkg dió,
  • 20 dkg baracklekvár.
  • Elkészítése:
    A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a sütőport, cukrot, a langyos tejben felfuttatott élesztőt és a tojást, és jól összegyúrjuk.
    3 cipóra osztjuk a tésztát, mindegyiket kb. 35 x 25 cm tepsi méretére nyújtjuk. Az első lapot a tepsibe rakjuk, a lekvár és a dió felét rátesszük, ugyanígy teszünk a második lappal, majd a harmadikkal befedjük. 1 órát kelni hagyjuk, majd villával megszurkálva lassan pirosra sütjük. Melegen deszkára tesszük és csokimázzal bevonjuk.

    Túrótorta

    turotorta.jpg

    Tészta: 3 tojásból készült piskóta.

    Túrókrém hozzávalók:

    • 5 tojás sárgája,
    • 2 cs vaníliás cukor,
    • 30 dkg porcukor,
    • 12 dkg margarin,
    • 1/2 kg túró,
    • 5 kiskanál zselatin,
    • kevés víz,
    • kb. 2.5 dl tej,
    • gyümölcs befőtt vagy konzerv lecsepegtetve,
    • a tetejére tortazselé.

    Elkészítése:
    A tojások sárgáját a cukorral, vaníliás cukorral és a margarinnal kikeverjük, hozzáadjuk a túrót (ha nagyon darabos a túró, érdemes áttörni), és alaposan összekeverjük. A zselatint kevés langyos vízben feloldjuk, és annyi forró tejet adunk hozzá, hogy összesen 3 dl legyen, és a túrós masszához adjuk. A kapcsos tortaformát, aminek alján a megsült piskóta van, vékonyan kivajazzuk, majd beleöntjük a túrót. Beledobáljuk a gyümölcsöket, és a hűtőben hagyjuk megdermedni, majd tortazselével átvonjuk.

    Pogácsa

    pogacsa.jpg

    Hozzávalók (6 tepsi pogácsához):

    • 1 kg liszt,
    • 1/2 kg margarin,
    • 1 élesztő,
    • 3-4 tojás sárgája,
    • 1 pohár tejföl,
    • 1/4 kg túró (nélküle is jó),
    • kb. 2 dl tej,
    • a tetejére 1 egész tojás,
    • reszelt sajt,
    • só ízlés szerint

    Elkészítése:
    A margarint a liszttel elmorzsoljuk, belemorzsoljuk a túrót, majd hozzáadjuk a langyos tejben felfuttatott élesztőt, a tejfölt és a tojássárgákat. Gyorsan és alaposan összegyúrjuk, kb 1 órát kelni hagyjuk. 2 cs vastagra nyújtjuk, szaggatjuk, megkenjük tojással, sajtot teszünk rá, majd előmelegített sütőben (gázsütő 5-6 fokozat) megsütjük.

    Kakaós lepény

    kakaos.jpg

    Hozzávalók:

    • 1 tojás,
    • 25 dkg cukor,
    • 5 dkg vaj,
    • 1/4 l tej,
    • 4 dkg kakaó,
    • 25 dkg liszt,
    • 1 sütőpor

    Elkészítése:
    A cukrot, vajat, tojást habosra keverjük, hozzáadjuk apránként a tejet, a kakaót, és a lisztet, amibe a sütőport már belekevertük. Jól összedolgozzuk, vajazott-lisztezett tepsiben előmelegített sütőben (gázsütőben 2. fokozat) lassan sütjük, akkor van készen, ha a beleszúrt tűre nem ragad már semmi.

    Csokiszalámi

    Hozzávalók:
    • 20 dkg margarin
    • 20 dkg porcukor
    • 5 dkg kakaópor
    • 5 dkg mazsola
    • 1 dl tej
    • 30 dkg háztartási keksz
    • 1 rumaroma
    • 4-5 szem apróra tört dió

    Elkészítés:
    A lábasba beletesszük a cukrot, a kakaót, a tejet és a margarint, majd addig melegítjük, míg a margarin elolvad. Levesszük a tűzről, hozzáadjuk a mazsolát, a diót és a rumaromát, majd belekeverjük az apró darabokra tört kekszet is. 30 percig állni hagyjuk, közben többször átkeverjük. Őzgerincformát folpack-al kibéleljük, és a masszát jól belenyomkodjuk. Hűtőbe tesszük, és 2-3 óra múlva jól szeletelhető.
    (forrás: Sütés nélküli sütik)

    Túrótorta

    Hozzávalók

    • 40 dkg túró
    • 30 dkg porcukor
    • 30 dkg liszt
    • 1 dl tej
    • 3 db tojás
    • 1 cs sütőpor
    • 1 db citrom
    • Elkészítés:
      A túrót villával összetörni, majd a porcukorral kikeverni, beletesszük a tejet és a tojást, majd a citrom reszelt héját és 1-2 csepp citromot. A lisztet a sütőporral össze keverve, beleszitálni az addig kapott masszához. Előmelegített sütőben 180fokon kb 30 percig sütjük. Tetejére lekvárt teszünk.