Töltött gomba

Hozzávalók:
• Fél kiló gomba (kb. 8-10 kisebb fej)
• 1 csomag füstölt scamorza
• 8-10 szelet bacon
• 1 kis fej vöröshagyma
• Bors
• 1 teáskanál mustár
• 1 teáskanál liszt
• ½ dl tej

Elkészítés:
A szalonnából 2 szeletet egészben beledobok egy serpenyőbe, a többit felaprítom és szintén mehetnek a többiek után. Amíg pirul a szalonna, kis fej vöröshagymát apróra vágok. Mialatt a hagymát aprítottam, el is készültek az egészben maradt szalonnacsíkok, azokat egy tányérra kiszedem, majd a maradék bacon mellé szórom a felaprított hagymát. A gombafejek szárát kiszedem, a kalapokat a szalonnás hagymához dobom pirulni, a szárrészüket előbb kisebb darabokra vágom, aztán mehetnek ezek is a serpenyőbe. Egy kevés borssal ízesítem. Következő lépésként a négyoldalú reszelő nagylukú oldalán lereszelem a sajtot. A serpenyőben megfordítom a gombafejeket, hogy a másik oldaluk is megpiruljon. Ha kész, egy másik serpenyőbe kiszedem a gombafejeket. A hagymás szalonnához 1 teáskanálnyi mustárt teszek, és miután a serpenyőt lehúztam a tűzről, alaposan elkeverem. Végül a töltelék utolsó hozzávalójaként, a serpenyőbe szórom a reszelt sajt felét, és egy keverés után az elkészült töltelékkel egy kiskanál segítségével megtöltöm a gombafejek felét. Ha ezzel megvagyok, mindegyik töltött gombára ráhelyezek egy üresen maradt kalapot, aztán rájuk teszem a megsült szalonnacsíkokat is, és már teszem is be a serpenyőt a sütőbe. A megmaradt töltelékhez a maradék reszelt sajtot hozzászórom, az egészet újra felmelegítem, 1 teáskanálnyi liszttel megszórom, alaposan elkeverem és kb. 0,5 dl tejjel egészen addig forralom, míg a sajt el nem olvad és egyállagú krémes mártássá nem válik. Mire a mártás elkészül, megsültek a töltött gombafejek is. Nincs más hátra mint a tálalás.

Krémes újkrumpli

Hozzávalók:
• 1,5 kg hámozott újkrumpli
• 1 teáskanál só
• 1,5 dl házi majonéz
• 2 dl tejszín
• 2 dl tejföl
• 3 evőkanál fehérbor-ecet
• 2 teáskanál mustár
• 2 csokor újhagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• só és frissen őrölt bors

Elkészítés:
A megmosott újkrumplikat beleszórom egy nagy fazékba és leöntöm annyi vízzel, amennyi bőségesen ellepi a szemeket. Megsózom a vizet, felforralom és 20 perc alatt puhára főzöm a az újkrumplikat. Utána leöntöm a vizet és egy nagy szűrőben lecsepegtetem a megpuhult szemeket. Ha már lecsöpögtek, de még langyosak, akkor egy nagy tálban összenyomkodom őket a krumpli törővel és a krumpli péphez keverem a majonézt, a tejszínt, a tejfölt, a fehérbor ecetet meg a mustárt. Apróra vágom az újhagymák zöld részéit, a fokhagymát átpasszírozom a fokhagymaprésen és mehetnek ezek is a püréhez. Végül megsózom, megborsozom és lefedve teszem be a hűtőbe. 8 adag lesz belőle.

Croissant

Hozzávalók:
Az alaptésztához:
• 4 dl langyos tej
• 1,5 zacskó szárított élesztő
• 50 dkg finomliszt
• 1,5 kávéskanál só
• 7 dkg cukor

A vajas részhez:
• 30 dkg hideg vaj
• 5 dkg finomliszt
A nyújtáshoz: finomliszt
A kenéshez: 1 tojás

Elkészítés:
Felfuttatom az élesztőt a tejben. Utána egy nagyobb keverőtálban összekeverem a fél kiló lisztet, a cukrot és a sót. A lisztes keverékhez hozzáöntöm az élesztős tejet, és fakanállal összekeverem az egészet. A kevergetést nem viszem túlzásba, elég, ha összeáll a tészta. A tálat letakarom folpackkal és az alaptésztát minimum 8 órára beteszem a hűtőbe, hogy lassan megkeljen. Miután megkelt az alaptészta, megcsinálom hozzá a vajas részt. Az 5 dkg lisztet összedolgozom a 30 dkg hideg vajjal. A vajas lisztet végül téglalap alakura ütögetem, és beteszem a hűtőbe hogy egy kicsit megdermedjen. Ha már hideg és kemény a vajas rész, lisztezett vágódeszkán meglisztezett nyújtófával kinyújtom 25×50 centis lappá az alaptésztát úgy, hogy a rövidebb oldala nézzen felém. Ezt követően kinyújtom a vajas részt is, méghozzá 20×30 centis téglalappá. A kinyújtott vajas részt ráteszem a kinyújtott alaptésztára úgy mintha a vajas rész egy kép lenne, az alaptészta pedig egy képkeret, de a keretező ügyetlen volt, és a kép lecsúszott a keret aljára. Következik az első hajtogatás. Az alaptészta szabadon maradt, felső harmadát ráhajtom a vajas részre, de csak annyira, hogy félig fedje. Utána erre ráhajtom az alaptészta alsó, vajas résszel fedett harmadát. Az így kapott keskeny téglalapot elfordítom úgy, hogy a rövidebb oldala nézzen felém. Az első hajtogatás után enyhén belisztezem a deszkát, és meglisztezett nyújtófával ütögetve kinyújtom az egészet 25×50 centis téglalappá. Azért kell ütögetni, mert az alaptészta lágy, a vajas rész viszont kemény, és az első találkozásnál nem vegyülnek szívesen. Jön a második hajtogatás. Megragadom a tészta alsó negyedét, és visszahajtom a kinyújtott tésztalap feléig. Utána megragadom a tészta felső negyedét, és ezt is visszahajtom a tésztalap feléig. Ekkor találkozik a tészta két vége. Most fogom az összehajtott tésztát, és mintha a közepe egy könyv gerince lenne, becsukom a könyvet, azaz a tészta alsó és felső felét egymásra hajtom. Az összehajtogatott tésztát ezután újra elfordítom úgy, hogy a rövidebb oldala nézzen felém. A második hajtogatás után megint meglisztezem a deszkát és a nyújtófát, aztán kinyújtom a tésztát 25×50 centis téglalappá. Ha ez megtörtént harmadszor is összehajtogatom a tésztát. Ez a hajtogatás pontosan úgy történik, mint a második hajtogatás. A harmadik hajtogatás után viszont már nem nyújtom ki a tésztát, hanem folpackba bugyolálom, és minimum 4 órára vagy egész éjszakára beteszem a hűtőbe, hogy pihenjen. Sütés előtt bekapcsolom a sütőt 200 fokra és kevés liszttel meghintek 2 nagy tepsit. A kiflik kenéséhez villával enyhén felverem a tojást, és félreteszem. A hűtőből kivett tésztát lisztezett deszkán meglisztezett nyújtófával fél centi vékony téglalappá nyújtom, aztán felvágom 20 darab kifejezetten hosszúkás formájú háromszöggé. A háromszögeket szélesebb oldaluknál indítva feltekerem, majd picit meghajlítom őket, hogy csinos kifliket kapjak. A kifliket egymástól viszonylag távol leteszem a tepsikre, és vékonyan megkenem mindet a felvert tojással. Ezután megvárom, hogy a kiflik a duplájukra nőjenek, és amikor már szép ducik, sorra beteszem a tepsiket a sütőbe. A kiflik kb. 15 perc alatt aranybarnára sülnek, és gyönyörűen foszlósak lesznek. 20 croissant lesz belőle.

Csirkehús-saláta ananásszal

Hozzávalók:
• 3 tojás
• 25 dkg főtt vagy előzőnap grillezett csirkehús
• 2 szelet konzervananász
• l alma
• majonéz
• tejföl

Elkészítés:
A tojást 7 perc alatt keményre főzzük, leöntjük róla a vizet, majd hideg vízzel lehűtjük, megtisztítjuk, és felkarikázzuk. A csirkehúst kockákra vágjuk. Az ananászszeleteket lecsepegtetjük, és felkockázzuk. Az almát meghámozzuk, négyfelé vágjuk, a magházát eltávolítjuk, a húsát kockákra vágjuk. Egy nagyobb tálban óvatosan összeforgatjuk a csirkehúst, az almát, az ananászt és a tojást. A tejfölt elvegyítjük a majonézzel, majd az egészet a salátához keverjük. Pirítóssal kínáljuk.

Sült libamell

Hozzávalók:
• 1 nagy fej vöröshagyma
• 1 fej fokhagyma
• 10 szem fekete bors
• 10 dkg libazsír
• só
• 1 teáskanál morzsolt majoránna
• 1 egész libamell (csontjával együtt)
• 2 dl víz

Elkészítés:
Előmelegítjük a sütőt 190 fokra. A libazsírt egy kis edényben takaréklángon megolvasztjuk. Ha már folyós, félretesszük hűlni. Megpucoljuk a vöröshagymát és a gerezdekre szedett fokhagymát, aztán mindkét hagymafélét vékonyan felszeleteljük. Egy nagy tepsiben összekeverjük a vöröshagymát, a fokhagymát, az egész borsot és a felolvasztott libazsírt. Megsózzuk, és morzsolt majorannával megfűszerezzük. A megmosott, szárazra törölt libamell bőrét éles késsel bevagdossuk. A húst bőrével lefelé rátesszük a hagymás-fokhagymás „ágyra”. Melléöntjük a vizet, és a tepsit betoljuk a meleg sütőbe. A libamellet 1½-2 óra alatt megsütjük. Eközben 15-20 percenként meglocsolgatjuk a saját, kisült zsiradékával, hogy szaftos és omlós legyen. Ha megsült, alufóliát borítunk rá, hogy kicsit pihentessük, majd 15 perc múlva szép szeletekre vágjuk.

Indiai csirke

Hozzávalók:
• 1 vöröshagyma
• Filézett csirkemell
• Kurkuma
• Szerecsendió
• Gyömbér
• Fahéj
• Só
• Curry
• 2 evőkanál kókuszreszelék

Elkészítés:
A csirke mellet felkockázom. A vöröshagymát is felaprítom, majd üvegesre párolom. Ráöntöm a husit, kifehéredésig párolom. Ezután felöntöm egy kis vízzel. Mikor már felfort, megfűszerezem. Puhára főzöm. Főtt rizzsel tálalom.

Joghurt torta

Hozzávalók:
• 21 dkg liszt
• ¾ teáskanálnyi sütőpor
• csipetnyi só
• 1 ¼ dl joghurt
• 3 tojás
• 21 dkg kristálycukor
• 3 csepp vaníliaaroma
• 10 dkg vaj
• 10 dkg étcsokoládé
• vaj és liszt a tortaforma előkészítéséhez
• Tejszínhab és barackbefőtt a tálaláshoz

Elkészítés:
Egy keverőtálba kimérek 21 dkg lisztet, a liszthez hozzáteszek háromnegyed teáskanál sütőport meg egy csipet tengeri sót. Aztán az egészet összekeverem, és félre teszem. Kimérek 1 és ¼ dl joghurtot, és ezt is félre teszem. Következő lépésként egy nagy keverőtálba bele török 3 tojást, hozzámérek 21 dkg kristálycukrot és öntök hozzá 3 csepp vaníliaaromát, aztán ezt az egészet habosra keverem. Aztán a habos tojáshoz hozzáteszem az előzőleg megolvasztott és langyosra hűtött vajat és a joghurtot, és ezeket is elkeverem benne. Most már csak annyi a teendő, hogy a sütőporos lisztet hozzáforgassam ehhez a cukros-tojásos-vaníliás masszához. A tészta felét beleöntöm a kivajazott, kilisztezett tortaformába. A maradék tésztába pedig beleöntöm a már szintén előre elkészített olvasztott csokit és alaposan elkeverem benne, aztán ezt a tésztát egy kanál segítségével ráegyengetem a tortaformában lévő „sárga” rétegre. Aztán fogom, megfordítom a kanalat és a kanál végével kis körkörös mozdulatokkal gyengéden összevegyítem a kétfajta tésztaréteget. Ha ezzel is megvagyok forró sütőbe téve 30 perc alatt készre sütöm. Tálaláskor tejszínhabot és lecsöpögtetett barackbefőttet púpozok mellé.

Zelleres krumplipüré

Hozzávalók:
• 125 dkg krumpli
• só
• 25 dkg zeller
• ½ dl tejszín
• 1 ½ dl 1,5%-os zsírtartalmú tej
• 2 evőkanál vaj
• frissen őrölt bors
• frissen reszelt szerecsendió
• 1 csokor petrezselyem

Elkészítés:
Megfőzöm a krumplit héjában. Meghámozom a megmosott zellert, 3×3 centis kockákra vágom, és újra megmosom. A tiszta zellerkockákat egy fazékba szórom, felöntöm bőven vízzel, és teszek a vízhez sót. Ezután felforralom, és amikor zubogni kezd, mérsékelem a tűz erejét. Gyorsan lefedem a fazekat, és kb. 6 perc alatt puhára főzöm a zellert. Utána leszűröm, és félreteszem, hogy kihűljön. Ha már a krumpli is puha, hideg vizet engedek rá, és meghámozom. Ezután a krumplit a megfőtt zellerrel együtt egy nagyobb lábosba teszem, és krumplinyomóval összetöröm. A zelleres-krumplis péphez hozzáöntöm a tejszínt és a tejet, rádobom a vajat, és megsózom, megborsozom. Reszelek bele aránylag jelentős mennyiségű szerecsendiót, majd fakanállal összedolgozom és összemelegítem az egészet. Ehhez takaréklángra állítom az edényt, és a sűrű zelleres- krumplis pürét addig kevergetem, amíg lomhán, ráérősen rotyogni nem kezd. Ekkor lehúzom a tűzről, apróra vágom a petrezselymet, és ráhintem.

Ír kávé

Hozzávalók:
• instant kávépor
• ír whiskey
• cukor
• tetejére tejszínhab

Elkészítés:
Úgy kezdjük, hogy kevés forró vízben elkeverünk egy kanál kávéport, majd a krémes eszpresszóhoz hozzáöntünk egy nagy kupica, enyhén felmelegített és kevés cukorral édesített ír whiskeyt. Ezután tejszínhabot nyomunk rá és már ihatjuk is az ír kávét.

Mandulás capuccino

Hozzávalók:
• 10 dkg mandulabél
• 4 dl tej
• 4 teáskanál koffeines vagy koffeinmentes neszkávé
• 2 evőkanál meleg víz
• 1 dl tejszín
• 3 evőkanál cukor
• 2-3 evőkanál mandula ízű likőr (például magyar Mandolino vagy olasz Amaretto)
• a tetejére édes tejszínhab

Elkészítés:
A mandulát száraz serpenyőben előző este kevergetve illatosra pirítom, aztán, amikor kihűlt, durvára őrlöm. Ráöntök 4 dl tejet, és belerakom a hűtőbe, hogy a tej átvegye a pirított mandula ízét. Másnap leszűröm a mandulás tejet, majd hozzáteszem a kevés meleg vízben feloldott kávéport, és beleöntöm a tejszínt. A cukorral együtt kevergetve felforralom, aztán elzárom alatta a lángot, és hozzáöntöm a likőrt. Amikor már kicsit kihűlt, bögrékbe töltöm, és édes, de hideg tejszínhabot teszek a tetejére, mert szerintem nagyon finom hideg habon át kortyolgatni a meleg italt.