Puncsgolyók

 

Hozzávalók:

• egy csomag babapiskóta (vagy 250 g piskótamorzsalék)
• 10 dkg cukor
• 5 evőkanál rum
• 5 dkg mazsola
• 4 evőkanál málnaszörp
• 3 evőkanál puha vaj
• 1 evőkanál holland kakaó
• 5 dkg darált dió
Reszelt csokoládé a bevonathoz.

A cukorból és 1 dl vízből főzz sűrű szirupot. A piskótát daráld le,
a mazsolát áztasd be a rumba. Keverd össze a piskótamorzsát a rumos mazsolával,
a málnaszörppel és a kihűlt sziruppal. Hagyd állni, hogy az ízek összeérjenek,
közben a puha vajat keverd el a dióval és a kakaóval, és morzsold össze a masszával.
Formázz golyókat belőle, és hempergesd meg csokireszelékben.

Mindig sikerül… (piskótatészta)

Hozzávalók:

  • (mindent kefires pohárral kell mérni)
  • 1 pohár kefir vagy tejföl
  • 1 pohár cukor
  • 2 pohár liszt
  • fél pohár étolaj
  • 3 tojás
  • 1/2 csomag sütőpor

    Borzasztó egyszerű: az egészet összekeverjük, és formába öntve megsütjük. Semmi laca-faca, előmelegített sütőbe kell tenni, és kb. 25-30 percig sütjük közepes lángon. Én 170-180 fokon szoktam sütni.

    Bármihez jó, torta-alapnak, vagy gyümölccsel-túróval és 1 vaníliás cukorral megszórva a tetejét isteni sütemény lesz belőle.

  • Szalonnás-gombás kagylótészta

    Hozzávalók:

    50 dkg gomba,
    10 dkg füstölt szalonna,
      2 húsos gerezd fokhagyma,
      2 kis doboz tejföl,
    20 dkg reszelt sajt,
         só, 
         bors, 
         ételízesítő,
    40 dkg kagylótészta.

    A szalonnát kiolvasztjuk, zsírjára tesszük párolni a szeletekre vágott gombát. Ízesítjük törött borssal, sóval, ételízesítővel, de vigyázzunk, mert a szalonna is sós. Lefedjük, és kb. 10 percig pároljuk.
    Utána rátesszük a zúzott fokhagymát, ezzel is pároljuk, majd az egyik kis doboz tejfölt is belekeverjük, és azzal kicsit még összesütjük.
    Amikor már levettük a tűzről, belekeverjük a reszelt sajt felét, a masszát összekeverjük a kifőtt kagylótésztával.
    Az egészet tűzálló edénybe öntjük, a tetejére rákenjük a maradék kis doboz tejfölt, a maradék reszelt sajtot, majd a sütőben 15-20 perc alatt összepirítjuk.

    Lúdláb meggyel

    Hozzávalók:

    7 tojás,
    7 evőkanál cukor,
    6 evőkanál liszt,
    2 evőkanál kakaó,
    1 tasak sütőpor,
    1 tasak vaníliás cukor

    a krémhez:
    5 tojás,
    30 dkg porcukor,
    20 dkg reszelt étcsokoládé (vagy 2 evőkanál kakaó),
    25 dkg margarin,
    50 dkg meggy
    tetszés szerint dió.

    Elkészítés: A hozzávalókból piskótalapot készítünk. Mikor kihűlt, hosszában kettévágjuk. (Tepsi mérettől függően. Én 29 x 37 cm-es tepsiben sütöttem, ezért nem vágtam ketté!)
    Sütés: előmelegített sütőben 200 fokon kb. 25 – 30 percig. (Légkeveréssel 180 fokon 20 perc.)
    Gőz fölött a tojásokat a cukorral sűrűre főzzük, mikor a krém kihűlt, hozzáadjuk a reszelt csokoládét (én 2 evőkanál Holland kakaóport tettem bele) és a margarint, valamint az apróra tört diót. A piskótalapra rákenjük a krém felét, rárakjuk a kimagozott meggyszemeket, majd a meggyszemekre rákenjük a megmaradt krémet. Csoki mázzal vonjuk be.
    Máz: 10 dkg margarint felolvasztani, a tűzről levéve 3 evőkanál kakaóval elkeverni, 2 kávéskanál porcukrot,  1 kanál olajat belekeverünk! (A krém tetejére kell tenni!).

    Véletlen Baileys-torta

    Hozzávalók:

  • 3 tojásból készített piskóta
  • 3 dl tejszín
  • 10 dkg porcukor
  • 2 tasak (kb. 6 dkg)mogyorós capuccino-por
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 üveg bontott meggy
  • díszítéshez tejszínhab
  • Elkészítés: A porcukrot, a capuccino-port, a vaníliás cukrot egy edénybe teszem, és apránként elkezdem hozzákeverni a tejszínt, először csak fakanállal. Amikor beletettem az összes tejszínt, még egy kicsit robotgéppel habosra keverem. A piskótát félbevágom, a krém egyik felét rákenem az alsó lapra, telerakom bontott meggyel, ráfektetem a piskóta tetejét, amit megkenek a maradék krémmel, erre is teszek bontott meggyet, és egy éjszakára a hűtőbe teszem, hogy összeérjenek az ízek. Tálaláskor díszíthető tejszínhabbal.

    Megjegyzés:
    Ez a recept néhány éve karácsonykor született, a véletlen folytán. Baileyst szerettem volna készíteni, de nem a szokásos tejszínt vettem, hanem olyat, ami krémekhez, sütikhez használatos… Így lett ital helyett krém, ehhez sütöttünk egy piskótát, és a bontott meggyel megbolondítottuk az egészet. Nagy sikere volt, az utolsó morzsáig elfogyott…

    Bögrés gyümölcsös

    A recept két dl-es bögrére vonatkozik.
    Hozzávalók:

    • 2 bögre liszt
    • 1 bögre cukor
    • Fél bögre tej (lehet aludttej)
    • Fél bögre olaj (vagy tíz dkg margarin)
    • 2 tojás
    • 1 zacskó sütőpor
    • Bármilyen (pl. alma, körte, barack, szilva, dió…) gyümölcs a tetejére (jó sok).
    • Az egészet összekeverjük, sütőbe kiöntjük, és sűrűn beterítjük a gyümölcsszeletekkel, magokkal. Meleg sütőbe tesszük, és kb fél óra alatt 200 fokon aranybarnára sütjük. Esetleg fahéjas cukorral megszórhatjuk a tetejét

    Bögrés mákos

    Hozzávalók:

    2 db tojás
    10 dkg margarin
    1 bögre cukor
    1 bögre darált mák
    1 bögre liszt
    1 csomag sütőpor
    1 kk. fahéj
    1 bögre langyos tej.


    A hozzávalókat összekverejük,sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük, megsütjük.
    A tetejére lekvárt vagy krémet kenünk és csokival bevonjuk, de simán porcukorral megszórva is finom.

    Csokoládés-mogyorós szeletek (bögrés)

    Hozzávalók:

    • egy tábla keserű csokoládé

    • 1 bögre barna cukor

    • 2 bögre liszt

    • 1/3 bögre holland kakaópor

    • egy evőkanál neszkávé

    • egy-egy kiskanál sütőpor és szódabikarbóna

    • csipet só

    • 1 bögre mogyoró

    • 3 tojás
    Elkészítés:

    A mogyorót száraz serpenyőben pörköld meg, majd törd durva darabokra. Az étcsokit aprítsd fel, vagy egy nagyobb lyukú reszelőn (almareszelő) reszeld le.
    Egy nagy tálban keverd össze a lisztet, a kakaóport, a neszkávét, a sütőport és a szódabikarbónát. Egy másik edényben robotgéppel keverd össze a barna cukrot az egyenként hozzáadott tojással, majd a csokoládédarabkákkal vagy -reszelékkel. Folyamatos kevergetés mellett add hozzá a kakaós lisztet és szórd bele a mogyoródarabkákat.
    Egy nagyobb (kb. 30 cm-es) püspökkenyérformát kenj ki vajjal, liszttel, és öntsd bele a masszát. Előmelegített sütőben 10 perc közepes, majd alacsony hőfokra állítva kb. 35-40 percig süsd. Hagyd kihűlni, majd fordítsd ki a formából, vágd fel 1-1,5 centis szeletekre, és szeletenként sütőlapra téve 8-10 percre tedd vissza a meleg sütőbe száradni.
    Akkor tökéletes a sütemény, ha a brownieshoz hasonlóan a teteje ropogós, belül viszont puha, lágyabb a tésztája. Fémdobozban hosszabb ideig is eltartható aprósütemény.

    Túrókuglóf

    Hozzávalók:

    • 25 dkg tehéntúró• 3 bögre finomliszt

    • egy csomag sütőpor

    • 1 bögre kristálycukor

    • 2 csomag vaníliás cukor

    • 2 tojás

    • fél bögre aszalt szilva és aszalt sárgabarack

    • kevés rum

    • 4 evőkanál tejföl

    • egy narancs reszelt héja


    • 1/2 bögre margarin (20-25 dkg)
    Elkészítés:

    Az aszalt barackot és az aszalt szilvát vágd fel kisebb darabokra és egy kupaknyi rummal locsold le, majd rövid ideig pihentesd, hogy az ízek elkeveredjenek.
    Robotgéppel keverd krémes állagúra a puha margarint a cukorral, a vaníliás cukorral, majd egyenként add hozzá a tojást, mindegyik után robotgéppel átkeverve. Reszeld bele a narancs héját, majd szórd bele a rumba áztatott aszalt gyümölcsöket. Ehhez a művelethez már csak fakanalat használj. Szórd bele a túrót, alaposan dolgozd össze a masszával, majd adagolva add hozzá a sütőporral elkevert lisztet. Lágyítsd a tésztát 4 evőkanál tejföllel.
    Egy kuglófformát kenj ki vajjal és liszttel, öntsd bele a masszát. Előmelegített sütőben kb. 45-50 perc alatt elkészül. A formából csak akkor fordítsd ki, amikor a sütemény már kihűlt.