Rezgő süti

Rezgő süti

Hozzávalók:

  • 4 csomag 250g-os zselatin
  • 8 tojás
  • 1/2 liter tejföl
  • 1/2 liter piros szörp
  • cukor
  • 2-3 evőkanál kakaó

Az első réteg: 4 tojást szétválasztunk a tojás sárgáját habosra keverünk 3 kanál cukorral, miközben a zselatint feltesszük 1.5 dl vízzel forrni, közben felverjük a tojások fehérjét keményre és belekeverjük a sárgájába addigra fel forr a zselatin is ezt forrón belekeverjük a kapott masszába. Az egészet egy kb 4 cm magas tepsibe öntjük.

Második réteg: Ugyanazt csináljuk mint az előbbi rétegnél, azzal a különbséggel, hogy a tojássárgájába beleteszünk 2-3 evőkanál kakaót (ez függ a kakaó minőségétől), jó sötét legyen, de vigyázzunk ne legyen keserű.

Harmadik réteg: A tejfölt kikavarjuk a cukorral, majd beleöntjük a forró zselatint.

Negyedik réteg: Csak beleöntjük a szörpbe a zselatint és kész is.

Tapasztalat: Rétegenként kell hűteni, majd utána jöhet rá a következő. A tejfölös réteg dermed meg a legnehezebben. De ahogy elkezdem, akkora tepsit választok, amely pont passzol a fagyasztó szekrényembe, egy fiókot kiveszek arra a 20 percre, és oda teszem be mindig a rétegeket dermedni, így pillanatok alatt kész vagyok vele.

Bookmark and Share

Kókuszos csiga

Hozzávalók:

Tészta:

  • 1 dl tej,
  • 1 csomag szalalkáli,
  • 50 dkg liszt,
  • 25 dkg margarin,
  • 3 tojás sárgája,
  • 12 dkg porcukor

Töltelék:

  • 3 tojásfehérje,
  • 25 dkg porcukor,
  • 25 dkg kókuszreszelék

Elkészítése:
A margarint a liszttel elmorzsoljuk, hozzáadjuk a langyos tejben elkevert szalakálit, a tojássárgákat és a cukrot, és tésztát gyúrunk belőle.

A töltelékhez a cukorral habbá verjük a tojásfehérjét, majd belekeverjük a kókuszreszeléket.

A tésztát 4 cipóra osztjuk, 3 mm vastagra nyújtjuk, rákenjük a tölteléket, feltekerjük.

Éles késsel 1 cm vastagra szeleteljük, és 160-180 fokos sütőben világosra sütjük. A szalalkálitól sütés közben szúrós szagot áraszt, ettől nem kell megijedni, a kész sütin ezt már nem fogjuk érezni. Nagyon finom.

kokuszcsiga.jpg

Bookmark and Share

Zserbó

zserbo2.jpg

Hozzávalók:

  • 40 dkg liszt,
  • 1 tojás,
  • 5 dkg cukor,
  • 20 dkg margarin,
  • 1 dl tej,
  • 1 dkg élesztő,
  • csipet sütőpor

A töltéshez:

  • 12 dkg cukor,
  • 12 dkg dió,
  • 20 dkg baracklekvár.
  • Elkészítése:
    A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a sütőport, cukrot, a langyos tejben felfuttatott élesztőt és a tojást, és jól összegyúrjuk.
    3 cipóra osztjuk a tésztát, mindegyiket kb. 35 x 25 cm tepsi méretére nyújtjuk. Az első lapot a tepsibe rakjuk, a lekvár és a dió felét rátesszük, ugyanígy teszünk a második lappal, majd a harmadikkal befedjük. 1 órát kelni hagyjuk, majd villával megszurkálva lassan pirosra sütjük. Melegen deszkára tesszük és csokimázzal bevonjuk.

    Bookmark and Share